Tanév végi gondolatok

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

2020  júniusában a tanév -búcsúztatómban azt írtam, hogy  biztosan megjegyzi a történelmi emlékezet ezt az évet.  Úgy gondolom, hogy a 2021-es év „méltó” folytatása az előzőnek, még akkor is, ha a tavasz már a nyitásról is szólt.

Tehát  az idei tanév a tavalyi év folytatása is volt, meg nem is.

Folytatása volt: mert tanításkor igen sokat (mindenesetre az elfogadhatónál jóval többet) kellett a digitális térben tartózkodnunk.

Folytatás volt: mert sok minden nem valósulhatott meg.

Folytatás volt: mert a hangversenyek kizárólag digitálisan voltak láthatóak, hallgathatóak.

Más volt: mert az év végi hajrá már személyes találkozókkal zajlott, és így a vizsgákra készülődés izgalmai sem maradtak el.

Más volt: mert az év végi vizsgák már vizsgabizottság előtt zajlottak. Voltak gyerekek, akik először játszottak „idegenek” (értsd: vizsgabizottság tanárai) előtt. Persze  a megilletődés nem mindig segítette a produkciók hibátlanságát, de természetesen a bizottság tagjai az értékeléskor ezt a tény figyelembe vették.

Más volt: mert az év végi vizsgákhoz kapcsolódó vizsgalap készítő versenyt is meg tudtuk tartani. Ennek eredményéről szeretnék most néhány szót szólni.

Nagyon sok vizsgalap lett idén is igazi alkotás, mely elbűvölte a zsűri tagokat (nemcsak a vizsgákon, de az értékeléskor is!) Több kategóriát állítottunk fel, hogy minél több  „pályamunka” kaphasson díjat. A rajzos kategória idén nagyon sok alkotást tartalmazott, de a lehetőségek nem voltak nagyobbak, mint a többi kategória esetében. Mindenesetre érdemes megnézni a díjazott alkotásokat, mert nagyon szoros verseny volt! Most pedig lássuk az eredményeket:

3D kategória:   1.  Kovács Dóra; 2. Zolcsák Réka; 3.Czakó Fruzsina

Kreatív kategória: 1. Szőnyi Eszter; 2. Gergely Lívia; 3. Lázár Levente

Számítógépes kategória: 1. Kovács Donát; 2. Bence Blanka; 3. Szabó Benedek

Rajzos kategória:  1. Keresztes Jázmin; 2. Tölgyesi Csaba; 3.  Keresztes Vajk

Minden díjazottnak gratulálunk!

Visszatérve  az összehasonlításhoz:

Más volt ez a tanév: mert a nagyobb versenyek szervezői  megtalálták annak a módját, hogyan lehet megtartani a meghirdetett ( vagy éppen esedékes országos) versenyeket. Mivel a versenyző kedvet nem sikerült kioltania a vírusnak, így örömmel írhatom, hogy több szép eredménnyel is büszkélkedhetnek növendékeink!

Nagy  Alíz 2. osztályos fuvolás növendékünk a X. országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny Kaposvári Országos Döntőjében II. helyezést ért el.     Tanára: Dr. Fábián Tímea

Nagy Máté 2. osztályos trombitás növendékünk a XV. Lubik Imre Trombitaverseny országos döntőjében III. helyezést ért el. Tanára: Szilágyi Levente

Jármi Napsugár Mirjam a XIII. Országos Mélyrézfúvós versenyben a döntőig jutott. Tanára: Fejes István

Képzőseink sem pihentek. Nemcsak a házi projekt munkáknál voltak serények, de a városi és megyei versenyeken is szépen teljesítettek.

Vojtkó Hanga 5. osztályos növendékünk a Pátyi Megyei Rajzversenyen- csendélet kategóriában –  II. helyezést ért el.

Gubcsi Patrik a Városi Rajzversenyen a gimnáziumi kategóriában – képátírás  témakörben- I. helyezést ért el

Básti Noémi a Városi Rajzversenyen az illusztráció témakörben I. helyezést ért el.

Valamennyi képzős növendékünk tanára: Vozáry Klára

Valamennyi díjazott növendéknek és felkészítő tanárának gratulálunk! A díjat nyert alkotások alább megtekinthetőek.

Kitartó munkájukért, kiváló eredményükért és szorgalmukért igazgatói dicséretben részesülnek a zenei tagozaton: Nagy Máté-trombita;   Kovács Bence-tenorkürt

A képző tagozaton: Básti Noémi;  Kalabér Viktória Virág;  Sisa Lili; . Kapeller Nóra; . Képes Hunor; Nagy Vilmos; Róka-Kovács Anka;  Vojtkó Hanga;  Körmendy Szabolcs

Más  azért is ez a tanév, mert a bizonyítvány-osztást -ha egyszerűbb keretek között is- meg lehet tartani. Az egyszerűbb keret nélkülözi az ünnepélyt, a nagyszerű fúvószenekarunk játékát, de mégis lehet találkozni személyesen: ha többen vagyunk és a szülők is igénylik, akkor a szabadban, így kerülve a minden év végi „ rémálmot”: hiszen a népes vendégseregen keresztül egy-egy tanárhoz bejutni, illetve onnan kijutni komoly kihívás szokott lenni….

Más volt idén a művészeti alapvizsga is, hiszen nem kellett augusztus végére elhalasztani ezeket a bizonyos értelemben mérföldköveknek számító megmérettetéseket.

Mérföldkő, mert a sikeres szolfézs alapvizsga után növendékeink hangszertudásuk  és egyéb sajátos körülmények figyelembe vételével a továbbiakban   kamarazenei, zenekari vagy zenetörténeti foglalkozásokon  vesznek részt a főtárgy órák mellett. A lehetőségekből a főtárgy tanár iránymutatása alapján lehet választani.

A hangszeres alapvizsgát tett növendékek közül néhányan folytatják a zeneiskolai tanulmányaikat, de vannak, akik megnövekedett iskolai elfoglaltságuk miatt nem tudják tovább vállalni a zeneórákra való készülést. Épp ezért elmondható, hogy az iskolatípusunkba járó növendékekre nem túlzottan jellemző a kitartás, a tanulmányok lehetőségének a teljes kihasználása. Így valóban nagy öröm számunkra, ha egy- egy tanítványunk az iskolatípus valamennyi osztályát végig járja, és így köszön el tanárától, iskolától.

Idén két zongoristánktól: Bencze Krisztinától és Hermann Ágnestől köszönünk el, mert valamennyi évfolyam kihívásait sikeresen  teljesítették, és így zeneiskolai tanulmányaikat befejezik.

Köszönjük nekik és családjuknak hűségüket és kitartásukat, és kívánjuk, hogy a nálunk tanultakat (gondolok itt a koncentrálásra,  az emberek előtti helytállásra stb.) máshol is hasznosítsák. Ugyanakkor reméljük, hogy  a zenélés, a zenehallgatás  élménye elkíséri őket az előttük álló útjukon, és saját örömükre továbbra is muzsikálnak majd…

Egy rövid idézettel köszönök el tőlük:

Mi volt, emlékben él,
S új vár, mint utad tova léped,
S éretten az évek fényeinél,
Sokat tehetsz még, annyi szépet. (
Fodor József)

 

Pedagógusaink közül hárman részesültek fenntartói dicséretben. Nagy szeretettel gratulálok nekik, megköszönve a gyerekekért végzett munkájukat. Nevesíteni a kollégákat később fogjuk az iskola honlapján, hiszen  a nyilvános köszönet és az oklevelek átadása majd csak a záró értekezleten kerül sorra. Tehát érdemes figyelemmel kísérni a honlapon megjelenő kiírásokat! No nemcsak ezért, hanem azért is, mert minden tudnivalót felteszünk a felületre, hogy mindenki  számára elérhetőek legyenek a közérdekű információk. ( például a tanévkezdéssel kapcsolatos tudnivalók is majd ott lesznek olvashatóak)

A mai világra jellemző, hogy mindent azonnal akarunk megkapni, birtokolni, sokszor mindenféle odaadás, megküzdés nélkül. Ennek azonban még a mai világunkban is van következménye. Mindazoknak, akik evvel a hozzáállással próbáltak végigérni ezen a tanéven (is), szeretettel figyelmükbe ajánlom a következő mondást.

Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, a boldogság a hegyoldal megmászásában rejlik. /Gabriel García Márquez/

De most előttünk valóban a pihenés van, hiszen mindannyiunkra vár kisebb-nagyobb vakáció, pihenés. Most a feltöltődés ideje következik, melyhez kívánok nagyon sok örömöt, és valódi pihenést. Evvel a 2020-as 2021-es tanévet bezárom.

 

 

A KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK EREDMÉNYEI:

A VIZSGALAP-VERSENY LEGJOBBJAI: