Alkat-RÉZ műhely

RÉZFÚVÓS KAMARACSOPORT

tagjai:
Tesch Lehel Ferenc – trombita,
Farkas Tamás – tuba,
Szilágyi Dénes – vadászkürt,
Tesch Benedek Mátyás – harsona,
Balogh Győző – baritonkürt
Szilágyi Benjámin: tenorkürt, harsona.
művészeti vezető: Szilágyi Levente – trombita, szárnykürt

Az Alkat-RÉZ műhely (az elnevezésről ) rézfúvós együttest a Pécel Városi Zeneiskola egykori és jelenlegi diákjai alkotják.
Hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy hangszeres növendékeink a szólisztikus hangszertanulás mellett, szívesen hódolnak a zenélés különféle közösségi formáinak. Ezt az igényt felismerve alakultak a tanszakon belül kb. 2005-től 2-3-4 fős kamaracsoportok.
Eleinte kizárólag tanszaki hangversenyeken játszott az együttes, majd többször lehetőséget kapott a már hagyományos Városi Karácsonyi Hangversenyeken való szereplésre. Fellépett idősek otthonában, a Péceli Gyermek-és Ifjúsági Kórussal 2x járt Erdélyben, ahol 2009-ben a kórussal közösen mutatták be Schütz: Lobe den Herren c. motettáját.

2012 januárjában közös teaházas koncert keretében lépett fel (ahol egyben a névadásra is sor került) a Szerbusz zenekarral. Többször volt alkalma hangszerbemutató-koncertecskével kedveskedni egészen pici gyermekeknek (a Bp. XI.ker-i bölcsiseknek). 2011 óta rendszeresen szerepel az aszódi Petőfi S. Gimn. Jótékonysági bálján. 2012. áprilisában lehetőséget kapott Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban való közreműködésre.
Az együttes specialitása, hogy Advent utolsó napjaiban szíves meglepetéssel – egy kis “Karácsonyi szerenáddal” – szolgál a családi, baráti, ismerősi körben.

Az Alkat-RÉZ műhely 2013 augusztusában az isaszegi Öregtemplomban adott koncertet, majd ugyan ez év szeptemberében a veszprémi „Civil-napi” program sorozat keretében kapott fellépési lehetőséget. Az Alkat-RÉZ műhely egyre bővülő repertoárján XVII-XVIII. sz-i Fanfárok, Toronyzenék mellett egyaránt megférnek stilizált reneszánsz és barokk tánctételek, romantikus opera részletek, könnyedebb polkák, vagy un. sramli-zenék, spirituálé, ill. gospel feldolgozások, vagy akár örökzöld slágerek átiratai.
Az együttes 2014-ben jelentős fejlődésen ment keresztül. Ami a szemnek vonzó: kialakítottunk egy új, színes, sajátos viseletet. Az új pólókon már a csapat logója is megtalálható. Ami a fülnek vonzó: letisztultabb, egységesebb hangzáskép elérése, mely szoros összefüggésben van a tagok egyre komolyabb szakmai igényességével és a kibővített (mélyszárnykürttel alátámasztott) kvintett formáció alkalmazásával.

Az év legsikeresebb projektjei közé sorolható az újszerű mozgás-koreográfiával is előrukkoló “Farsangi egyveleg”, valamint egy önálló CD elkészítése, melyen a zenekar legkedveltebb számai hallhatók. A közönség különleges helyszínen is hallhatta az Alkat-RÉZ műhely játékát: Egy őszi és egy karácsonyi verses-zenés műsorral szolgálhattunk a Jókai utcai Balázs-Garázs elnevezésű vendéglő színpadán. Továbbá felléptünk a már megszokott aszódi Jótékonysági Bálon, a péceli zeneiskolában, Idősek otthonában, születésnapi bulin és a Városi Karácsonyi Hangversenyen.

Események